Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A csodák elmúlnak

2012.12.08

A Duna melletti játszótéren cseperedtem fel a korombeli gyerekekkel. A játszótéren, mely nekünk az álmok álma, a gyermeki csoda volt.
Alig vártam, hogy megreggelizzünk és Anyuka készülni kezdjen, és induljunk a parkba, ahol várt a hinta, melyet mi repülőnek képzeltünk és a fellegekbe szálltunk vele. A homokozóban nagy várak épültek, a kavicsok különleges kövek voltak, melyeket szeretettel gyűjtögettünk. Egy félig kidőlt fa volt a vár, melyre könnyen felmásztunk, ágai között rendezkedtünk be babáinkkal.
Egy érdekes bokornak sárga levelei nőttek. Ezek a levelek szemünkben arany tükrök voltak, mi királylányok és ebben nézegettük magunkat.
Ősszel az avarban keresgéltük a barna fényes gesztenyét, gyűjtöttük őket, mint páratlan értékeket és versenyeztünk, hogy ki talál többet.

Az évek múltak, egyre több lett a feladatunk, iskola, különórák, majd randevúk.
A park lassan feledésbe merült.

Egyszer nagylányként újból lekívánkoztam és szétnéztem a csodák parkjában. Ijedten láttam, hogy a különleges kövek a lábam alatt csak homok, a hinta rozsdás, már nem repít az égbe, az álmok fája egy öreg, görbe fa. A park elkezdett zsugorodni és már nem volt szememben más, mint ami valójában, egy pici, Duna mellett megbúvó liget.

És akkor jöttem rá, hogy végleg felnőttem, a gyermeki álmok szétfoszlottak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.