Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hadi árvák

2012.12.07

Ezek voltunk mi - hadi árvák, - a háború ártatlan gyermekáldozatai, kik elvesztettek szülőt, nagyszülőt, otthont és gyökértelenül vergődtünk árvaházról árvaházra.
Meglopta gyermekkorunk édes álmait a kegyetlen politika.

Míg egyszer csak betoppant értünk egy egyszerű parasztházaspár és vitt minket
haza, dévaványai otthonukba, a szegénységbe, a nélkülözésbe, ahol megosztotta vélünk azt a keveset, ami nekik jutott

Szegény, szikföldes hazát kaptunk, hol még a szeretet is kemény volt.
Harcolni kellett földdel, természettel, hogy 40 gyereknek meglegyen a napi be-
tévő falat.
Be sokszor ment aludni a kenyér, mikor valamelyik gyerek sóvárogva kérte és
felváltva hordtuk a cipőt, az ment benne iskolába , aki soros volt.

Télen kezünkbe frissen sült krumplit kaptunk, aminek mindjárt több haszna is volt, melegítette az úton az iskola felé a kezünket és verekedni se tudtunk, mert a jó sült krumplit, amit az osztályba érve megehettünk, nem veszélyeztettük egy kiadós bunyóért se.
Szobánkat kemence melegítette, melyben hetente sült a nevelőanyám dagassztotta friss kenyér, gyerekeknek lángos. A hajnal már a tekenô mellett találta, és dagasztotta nekünk az életet, beledagasztva sorsát, szeretetét, vágyait.

A macskák a sutban melegedtek télen és a beteg gyerek is ott lett elkülönítve
a többitől.

Az istállóban bőgtek a tehenek melyek elláttak minket friss tejjel, s minden gyerek kapott egy-egy kecskegidát játszani és megtanulni az állattartás fortélyát.
Korán megtanultuk a földművelést, a marokszedést, később a vetést, aratást.

Nyáron a szekér alatt aludtunk éjjel, hogy ne kelljen a távoli földekről naponta
hazamenni.
Belénk nevelték az állattartás felelősségét, az állatok tiszteletét, a velük való jó
bánásmódot.
És megismertük a gyerekszív kegyetlenségét is, oly sokszor hallottuk, hogy
"lelencek". A csúfolódás, a kirekesztés, az ok nélküli bántás is része volt
gyerekkorunknak.
Minket a falu árgus szemekkel figyelt és ha elkövettünk egy-egy csínyt - és
bizony elkövettünk - akkor a híre előbb ért haza mint mi és a kemény büntetés se maradt el, hol pofonok hol kukoricára térdepelés formájában.

De volt otthonunk, volt család, fészekmeleg és karácsonykor egy vézna kis fenyőfa párszem szaloncukorral.
A háború véget ért, teltek az évek és sorra kerültek elő a rokonok, kik vitték
az árvát magukhoz, általában már akkor, mikor keze alatt megtermett a munka.
Végül nevelő szüleink négyünket tudtak örökbe fogadni és ajándékba adták a
Faragó nevet, a tisztességet, a munka szeretetét és hogy meg tudjuk becsül-
ni a kevés jót is, ami adatik.

Mind felnőttünk, családot alapítottunk és elkerültünk Dévaványáról, de álmom
ma is visszavisz gyerekkorom színhelyére, falumba, hol gyerekeskedtem, hol
családra találtam és ahol széna illata volt a levegőnek és búza között érett az
alma.



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.