Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyi emlékek közt válogatva

2016.12.16

Mivel sokat vagyok egyedül és meggyengült szemem miatt nem olvashatok annyit, amennyit szeretnék, sokszor szemezgetek régi hol fájó, hol szívet melengető emlékek között.

Közeleg a Karácsony és így természetes, hogy az ünnephez kötődő emlékek kerülnek felszínre.

Most több mint ötven év távlatába néztem vissza.

 

1960-at írtak abban az évben és nehéz élet szakaszban voltunk. Nagyapám már 10 éve szenvedett tüdő betegségben és orvosai szerint már rövid idő maradt hátra, megszenvedett minden lélekzetvételért lakásunk egyik szobájában fekve.

 

Én a második osztályt jártam és szorgosan szedegettem össze az összes létező gyerek betegséget, mintha cukorkát osztottak volna érte.

Ünnepek előtt éppen influenzából lábadoztam sajnos nem kifelé. Hirtelen felszaladt a lázam, egy csepp folyadék, egy falat étel nem maradt bennem. Estére Anyukám kezdett kétségbe esni, hogy itt komoly a baj és mivel telefonunk nem volt, engem bezárva rohant házi orvosunkhoz. Éppen zártak, de az ablakon bekopogva meghallgatták és már adták is ki a kórházi beutalót. Mire hazaért, házunk előtt állt a mentő. Acetonos hányással és kiszáradással vittek a gyerekkórházbam, mely rideg volt és barátságtalan. Vas ágyba kuporogva vártam , hogy mi következik, kétségbeesésem mély kútjába zuhanva. Mellettem egy apró fiúcska feküdt, nem látogatta őt senki és suttogták az ápolok, hogy innen nevelő otthonba viszik. Szegény gyermek, hogy magát szórakoztassa, előre-hátra dülöngélt ültében értelmetlenül motyorászva.

Velem szemben már gyógyuló félben lévő lánykák voltak, akik elhagyhatták az ágyat és jóízűen játszottak. Némi irigységgel néztem őket.

Nekem ennem nem volt szabad, éjjeli szekrényemen egy fém bögre árválkodott kihűlt sós teával. Nem úsztam meg a sorozatok injekciókat és az infuziót se.

Látogatás abban az időben nagyon szigorú volt, egy héten háromszor jöhettek a szülők adott időben és ha lejárt a látogatás, nagy hangú nővérkék zavarták ki a szülőket, kik nehezen szakadtak el beteg gyerekeiktől.

 

Így közelget a karácsony ünnepe és eljött Ádám Éva napja. A kis betegek zöme már csomagolt, készült haza, csak nekem nem szólt senki, hogy mehetek. Szüleim bejöttek és némi vita után engedtek csak haza azzal a feltétellel, hogy ünnepek után visszavisznek és hogy otthon is orvosi felügyelet mellett leszek. Ez meg is volt oldva, mert körzeti orvosunk, szigorú, olykor bizony roppant kellemetlen modorú ember volt - Isten nyugosztalja - de a gyerekeket szerette, szó nélkül jött hétvégén , ünnepen is.

 

Így értünk haza és én olyan elcsigázott voltam, hogy lefektettek és azonnal elaludtam.

Szüleim feldíszítették mellett a fát, hogy észre se vettem, csak a csengő szóra ébredtem. Örömmel csodáltam a csillogó fát, mely alatt a sok mesekönv mellett ott volt az oly áhított babaszobabutor is.

Nagybátyámékkal ünnepeltük, nagypapa már át se tudott jönni a másik szobából.

 

Az ünnepek után még sok megpróbáltatás várt ránk, Nagypapa eltávozott pár hét múlva örökre és másik Papa is követte őt. Én a kórházban bárányhimlővel fertőződtem meg, vissza se lehetett vinni és ennek megkoronázására még szamár köhögést is megkaptam.

De akkor ott a gyertyák pislákoló lángja alatt pár percig boldogok voltunk, mert együtt volt a család, ott voltak Szüleim mint kis Jézus körül a Jászolban és hittük, reméltük, hogy csak jobb jöhet.

 

Jött is sok kellemes karácsony, jó egészséggel, ajándékokkal, csillogással, nagy társasággal, de ezt a keserédes, fájóan szépet soha se feledtem.


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.