Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Összefonódott életek

2012.12.08

szuleim-fiatalonszerk.jpg

A háború éveiben a véletlen sodorta egymáshoz a két fiatalt , kik egymás karjaiban kerestek egy kis felejtést, egy kis menedéket, míg sorsuk össze nem fonódott teljesen.

A fiú Kispestrôl , a lány Angyalföldrôl érkezett. A romos Budapesten dúlt szerelmük. Sikátorokban találkoztak, légitámadások alatt kapu alatt kerestek menedéket. Éltek a percnek , éltek a mának, hisz senki se tudta mit tartogat a holnap és ráébrednek- e egyáltalán.

A fiú sor katonai szolgálatát teljesítette, s háború kitörésével a leszerelése már elmaradt. Végig harcolta a világháborút, csellel , ügyességgel szökött meg háromszor a fogságból. Vitték már kivégezni, mikor a véletlen mentette csak meg. A jeges Dunán jött át Budára kedveséhez és tüdô gyulladással nyomta a dohos pince priccsét, de átszenvedték a háborút, az éhséget és hogy a szoba konyhás lakást két náció parancsnoksága váltotta.

1945 augusztusában már nem vártak tovább, három évi jegyesség után házasodtak össze és vele két külön világ egyesült.

A lány egy szabad gondolkodású nyomdász családból származott. Kevés pénzbôl könnyedén éltek a szoba konyhás apró lakásban. Ajtajuk tárva - nyitva állt barátoknak, éjjelig tartottak a füstös beszélgetések. Természetes volt a kínálás, a vendégek süteménnyel megrakott zsebbel távoztak.

A két gyerek jó szóval volt nevelve, pofon nem csattant , a testi fenyítés ismeretlen volt.

A fiú egy régi vágású, konzervatív családból származott és sanyarú gyerekkor volt mögötte. Édesanyja sokat betegeskedett, majd 36 évesen távozott, maga mögött hagyva négy árvát. A legnagyobb ô volt, akkor már tizenkettedik évét taposta. A beteg anya mellett már egész kis korától megszokta a munkát, maga tartotta rendben a háztartást, vigyázott a kistestvérekre. Anyja halála után a mindig úton lévô vasutas apa mellett a kistestvérek nevelése rá maradt. Csinálta is zokszó nélkül, csak a verések ne hullottak volna érte. Kapta okkal, kapta ok nélkül a fáradt, megkeseredett apától, amíg mostoha nem került a házhoz. A mostoha, aki nevelőnő volt egy grófi családnál. Már bizony 30 - as évei végét taposta és alig várta, hogy végre saját gyerekét nevelhesse. Várta bizony a kicsit, de nem a vele jött négy árvát. Nekik nem sok jó jutott, az erős kezű apának árulkodott róluk rendszeresen, aki aztán sorba állítva őket, kiosztotta az apai pofonokat úgy nevelés célzattal.

Zárt , magukba forduló életet éltek a három szobás kispesti házban, vendég náluk nem idôzött, gyerek pajtások se jöhettek.

- Minek? Vagytok elegen, játszatok együtt - volt a válasz, ha pajtást szerettek volna hívni.

A szomszédtól nagy téglafal választotta el kertjüket, nehogy belássanak, szóba kelljen elegyedni.

S bár a vasútnál jól fizettek akkortájt, ahogy mondták, - jó nyugdíjas állás, - de rakták a fillért fillérre. Spóroltak fűtéssel, petróleumommal, élelemmel. Gyűjtötték a pénzt telekre, melyből a gyerekeknek öröm nem jutott, csak üröm és a sok munka.

Így egyesült két külön világ, két más-más gondolkodású család és lettek egyek 63 éven át és csiszolták egymást , hogy zökkenő mentesen forogjanak életük fogas kerekei s kialakítsák saját, közös érték rendjüket.

Megkezdték felnőtt életüket, harcukat a mindennapokért egy romokban heverő, ezer sebből vérző városban. Először csak a rom eltakarítás várt rájuk, majd beindulván az élet, lett munka, lett külön lakás és megjött a várta várt gyerek is.

A kis család szépen gyarapodott mint lelkiekben, mint anyagilag. A gyermek már konszolidált körülmények között nevelkedett szeretetben, sok-sok közös programmal, játékokkal körülvéve.

Az idős szülök sorban elmentek, s gyerekük önállósulásakor már az egykor fiatal pár haja is megderesedett, a ifjú lányból apró idős asszony, a nyalka legényből szikár öregember lett.

Még örültek egy ideig az unokának, élvezték újból a gyerek kacajt, majd egyre több időt töltöttek kórházi ágyakon .

Lassan végére értek útjuknak, melyet becsülettel-szeretettel jártak végig együtt, és távoztak egyszerre , így elválasztani még a halál se tudta őket.

A temető árnyas fái alatt egymás mellett fekszenek és sírdombjuk felett a szomorú fűz hirdeti a múlhatatlan szerelmet és két ember örök összetartozását.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.