Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Találkozásom az irodalommal

2012.12.08

A könyvek és én nagyon korán, mondhatni idő előtt találkoztunk, abból kifolyólag, hogy Nagyapám, aki négy nyelvet beszélt felsőfokon, az akkori Athenaeum Nyomda lektora volt. Magyar és idegennyelvű könyveket lektorált.

Ő vette kezébe az én irodalmi érdeklődésem kialakítását, nagyon korán és nagyon gyors tempóban. A gyorsaságra szükség volt, mert megkapta a nyomdászok szinte elkerülhetetlen betegségét, a tüdőbajt.

Hozta nekem a könyveket frissen, a nyomdagépről lekerülve, jellegzetes nyomdafesték és papír illattal. Ez az illat, melyet úgy megkedveltem , már Nagyapához tartozott.

Először mesekönyveket kaptam, Benedek Elek meséit, népmeséket, de hamar áttért a fenôtt irodalomra. Ma is őrzöm Szabó Lôrinc Tizenkét vers tizenkét kép című könyvét, és Várnai Zseni dedikált verseskötetét.

Ajándékba kaptam Tőle Petőfi és Vörösmarty összes verseit is és elvárta, hogy pár nap múlva már több verset is kivülről szavaljak.

Ha nála voltam, nem lehetett hangoskodni, játszani. Inkább hozta a Révai lexikont, vagy a Képes Magyar történelem egy - egy kötetét, melyeket először csak nézegettem, később a betűk összeálltak fejemben szavakká.

Korán hagyott itt, éppen csak betöltöttem a nyolcadik évemet.

Abban az évben nagyon sokat voltam beteg és ágyba kényszerülve Anyukától olvasnivalókat kértem. Mivel a gyerekkönyveim már betéve tudtam, Anyuka Gárdonyitól az Én falum sorozatot és a Te Berkenyét adta olvasni, mellyel megkezdődött utam a felnőtt irodalomba.

Nagybácsikám író-költő volt, hosszabb ideg az Írószövetség elnőke. Családlátogatáskor mindig megkaptuk legújabb kötetét dedikálva és a hozzá kapcsolódó érdekes történetekkel. Íróasztalán ott állt az írógép, befűzve a fehér papír, mely az én gyermeki érdeklődésemet nagyon felkeltette. Hozzányúlni nem volt szabad, hiszen készülő regény kézirata volt benne, de ámulattal néztem és első ösztöndíjamból megvettem a csillogó piros táskaírógépet, melyet évtizedekig használtam.

Férjemmel irodalmi esten találkoztunk és a közös érdeklődés hozott minket össze. Pár randevú után már megmutatta kéziratait, megkért hogy mondjak véleményt és gépeljem őket.

A találkozásból szerelem, majd házasság lett és három évtizedik közösen beszéltük át készülő verseit. Időnként kicsit összekaptunk, mert mint általában az író emberek, Ő is körömszakadtáig ragaszkodott verse minden sorához, akkor is ha néhány sor kihuzását, átirását javasoltam. Pár napi durcázás után, általában félrevonult és átírta versét.

A házasságba saját könyvtárat hozott, a két könyvtár soha se keveredett, tiszteletben tartottuk egymás könyveit és kérés nélkül nem vettünk el belôle.

Párnája alatt legújabb verseskötetével távozott a földi világból.

Felnőtt koromban az olvasás nekem a bezártságból a szabadságot jelentette. Egy súlyos betegség miatt fiatalon mozgássérült lettem, A könyvek által jutottam el ismeretlen tájakra, elmúlt korokba, különleges élethelyzetekbe.

Közben felettem is elrepült az idô, s bár több szálon is kapcsolatba kerültem az irodalommal, ha új könyv kerül kezembe óhatatlanul beleszippantok és mikor megérzem a nyomdafesték illatát, szemem elôtt megjelenik évtizedek távolából Nagyapa, sovány beesett arcával, égszinkék szemével és csontos kezével búcsút int felém.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.